A hétvégét szombaton felnőtt férfi csapatunk kezdte meg hazai környezetben az A-HÍD OSC Újbuda csapata ellen.  A mérkőzés csapatunk számára nagyon fontos volt, mivel a bajnokság rájátszásban az egymás elleni eredményeket tovább visszük, mivel mind két csapat a középházban folytatja a bajnokságot. A csapat a fontos mérkőzésen kitűnő, fegyelmezett játékkal nagy aranyú győzelmet szerzett.

Ceglédi VSE – A-HÍD OSC Újbuda     14:4

Gólszerzők: Hajek Zsombor 4, Simon Gábor 4, Simon Balázs 3, Muth Dániel, Szilágyi Márk, Tószegi Zoltán

A szombati nap folytatásaként Budapesten a Markovits Kálmán 2006 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk a Szőnyi úton az Oázis SC csapata ellen ugrott a medencébe. A mérkőzés már a rájátszás első meccse volt, ahol a fizikálisan nagyobb csapat ellen fantasztikus védekezéssel és a kidolgozott helyzeteink kitűnő értékesítésével aratunk győzelmet. Az egész csapatot dicséret illeti.

Ceglédi VSE – Oázis SC   10:7

Gólszerzők: Fábián Olivér 4, Kecskeméti Koppány 2, Gujka Dominik 2, Kakuk Ákos, Borsos Blanka

A vasárnapi napon szakosztályunk utánpótlás fiú országos csapatai Békéscsabára látogattak. Az első mérkőzést gyermek csapatunk játszotta a bajnokság 3. helyén álló hazai csapat ellen. A mérkőzés jól kezdődött az első két negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat, de a harmadik negyedben a fejükben valami összezavarodott és hibát hibára halmoztunk, melyet ellenfelünk kihasznált és négy gólos előnyre tett szert, amit a meccs végéig megtartott.

Békéscsaba – Ceglédi VSE  10:4

Gólszerzők: Szabó Róbert 3, Szendrei Dávid

A második meccset serdülő csapatunk játszotta, ahol nagy csatában egyéni hibák miatt maradt alul a ceglédi csapat. Egy – egy pontatlan átadás miatt maradtak ki lehetőségek fontos pillanatokban. Ecser Bence és Zöldi Péter játéka kiemelkedő volt. A csapat végig küzdött, de ez most ennyire volt elég.

Békéscsaba – Ceglédi VSE   11:10

Gólszerzők: Ecser Bence 7, Fekete Ákos 2, Tarbály Zoltán

A nap zárásaként ifjúsági csapatunk játszott, ahol végig magabiztos játékkal játszottunk és végig vezetve megérdemelve nyertük meg a meccset.

Békéscsaba – Ceglédi VSE   9:14

Gólszerzők: Milus Dávid 5, Szilágyi Márk 2, Tószegi Zoltán 2, Rajkort Zsolt, Korb Zsombor, Forgó Martin, Ecser Bence, Fekete Ákos